10 termék, amit 2017-ben szeretnék megvenni

5:29

Sziasztok,


A mai bejegyzés inkább számomra egy bevásároló lista azokról a termékekről, amit idén megszeretnék venni. Persze nem arról van szó, hogy rögtön rohanok az első üzletbe beszerezni őket,de azért jó lenne idén minél több terméket lehúzni a listámról, hogy már megvan. 

1. OPI körömlakk 
Eddig egy csillámos fedőlakkom van a márkától, de azzal annyira megvagyok elégedve, hogy idén mindenképpen szeretnék legalább 4 OPI körömlakkot megvenni. 

2. BH Cosmetics paletta
Erről a márkáról eddig csak jókat hallottam. Azonkívül, hogy egyáltalán nem drága nagyon pigmentált színeket tartalmaznak a palettái.Az egyik kiszemeltem amit mindenképpen szeretnék megvenni az a Pride + Prejudice + Zombies szemre és arcra való paletta.
3. Komód
Igen, idén szeretnék beszerezni egy komódot. Tavasszal terveim szerint átalakítjuk a szobámat és mindenképpen szeretnék bele egy komódot. 

4. Varráshoz eszközök 
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anyukám nagyon ügyesen tud varrni és kiskoromban elég sok ruhát csinált is nekem. Így idén elterveztem, hogy néhány ruhámat közösen fogjuk elkészíteni és ehhez új anyagokat/eszközöket szeretnék majd beszerezni.


5. Yves Saint Laurent rúzs
Eddig még sose volt high-end rúzsom csak palettáim, így idén szeretnék megvenni egy Yves Saint Laurent rúzst.


6. Zoella és Tanya Burr termékek
Ők azok a személyek akiket a blogger/vlogger világban egyáltalán nem kell bemutatni. Mindkettejüket évek óta követem. Idén mindkettejüktől szeretnék 3-3 terméket beszerezni.



7. Magyar termékek, kiegészítők
Annyi tehetséges magyar tervező van, így idén szeretnék beszerezni egy ilyen tervező által készített táskát. Az egyik kiszemeltem ez a fekete ezsubegz hátizsák.


8.Könyvek
Nem mintha nem lenne elég könyvem, de idén szeretnék venni néhány (jó sok) új könyvet. Nem tudom más, hogy van vele,de én jobban szeretem magát a könyvet kézbe fogni és úgy olvasni, mintsem egy e-book olvasón keresztül.




9. Külföldi beauty box
Régóta szemezek több külföldi beauty box-al is és idén szeretném megrendelni a Lookfantastic Beauty Box-ot és ha beválik előfizetni rá,
10.  Devonne by Demi 
Demit közel 10 éve szeretem és mióta megjelent az arcápolási termékcsaládja megakarom venni a termékeket. Igaz hozzánk nem szállítanak és 100%, hogy megvámolnák a csomagot, de valahogy beszerzek majd legalább egy terméket tőle. 

Ez lenne az én 2017-es kívánságlistám, nyilván az összes terméket nem hiszem, hogy befogom tudni szerezni, de motivációnak jó lesz.

Nektek vannak olyan termékek amiket idén megszeretnétek venni? 




Ha nem szeretnétek lemaradni a bejegyzésekről akkor kövessétek a blog Facebook oldalát. Plusz az Instagramon is megtalálhattok.




You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Klassz tervek, én is szeretnék sooook sooooook könyvet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont tegnap adtam le egy rendelést a www.bookdepository.com -on aztán megláttam, hogy van egy csomó Harry Potterhez kapcsolódó kiegészítő az oldalon így újra fogok rendelni :D

      Törlés
  2. Klassz kis dolgok ezek! :) Nekem is fájt a fogom néhány Tanya Burr smink termékre, de még nem jutottam el odáig, hogy konkrétan utána nézzek, hogy hogyan jutna el hozzám. Demi termékei iránt még anno én is érdeklődtem, mert láttam, hogy jókat írnak róla de nagyon körülményes lenne sajnos mire ide érne, és tartok tőle, hogy nem érné meg. :/

    Az én listáon egyébként egy Colourpop rendelés áll az első helyen, én Katleen Lights-nál láttam rengetegszer ezt a márkát. Mikor meghallottam, hogy van együttmüködése velük már tudtam, hogy meg kell ajándékoznom néhány termékkel magam. :)

    VálaszTörlés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images

Instagram

Subscribe